Nemzeti Választási Iroda jubileumi rendezvénye

Helyszín: 
Országház Főrendházi ülésterem
Időpont: 
2023. május 25. (csütörtök) 10:00

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte a Parlamentben, több közjogi méltóság részvételével.

2013. május 24-én, tehát szinte napra pontosan 10 évvel ezelőtt jött létre a Nemzeti Választási Iroda. Az NVI a jubileum alkalmából az eredményekre és az alapítás körülményeire emlékezve ünnepséget rendezett május 25-én az Országgyűlés Főrendiházi Üléstermében. Itt Jakab István, az Országgyűlés alelnöke mondott köszöntőt, valamint NVB és NVI elnökei mellett Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke és Prof. Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter, Dr. Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, Dr. Pálffy Ilona, az NVI alapító elnöke és Prof. Dr. Patyi András, az NVB alapító elnöke tartott ünnepi előadást.

Ünnepi beszédében Dr. Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke kifejezte háláját a választásokban együttműködő partnerek és a választási igazgatásban dolgozók felé eddig elvégzett munkájáért. Kiemelte: az Iroda létrehozása túlmutat egy egyszerű szervezési döntésen. Úgy fogalmazott: „a döntés igazolja a szervezet által ellátott feladatok súlyát és tükrözi a vele szemben támasztott elvárásokat, hogy független és pártatlan szervként biztosítsa a törvényes és zökkenőmentes szavazást”.

A választási irodák tagjainak jelentőségre utalva elmondta: „Nekem 80 kiváló munkatársam van, akiknek feladatai szerteágazók: jogszabályalkotási javaslatok, hogy a választások minél gördülékenyebben történjenek; tájékoztató, oktató anyagok készítése, hogy a választási igazgatásban dolgozók megfelelően fel tudjanak készülni; választási logisztika, hogy a választóknak jusson szavazólap; kérelmek kezelése és névjegyzékvezetés, hogy minden választó szavazhasson; értesítés, hogy tudjon róla, hol szavazhat; az NVB támogatása a határozattervezetek megalkotásában és az ülések szervezésében; pénzügyi előkészületek, hogy minden feladatra jusson forrás; informatika, hogy folyamatos legyen a kapcsolat, a tájékoztatás, és hogy a mai kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásokat nyújtsunk. 80 kiváló ember, önmagában mégis kevés. Kell még hozzá valami, pontosabban valakik. Húszezer további választási irodai munkatárs országszerte. Összeköt minket az internet, a telefonhálózat, a törvények adta feladatok, de leginkább a hivatás. A választások hivatása.”

A megalakulásának 10. évfordulóját szintén idén ünneplő Nemzeti Választási Bizottság elnöke, Dr. Sasvári Róbert beszédében hangsúlyozta: „a testület legfontosabb célkitűzése a szabad és demokratikus választások lebonyolítása, valamint annak szolgálata, hogy a választópolgárok állampolgári jogai a lehető legszélesebb körben érvényesülhessenek.” Kitért arra is, hogy a választások, népszavazások sikeres lebonyolítása igazi csapatmunkát igényel.

A Nemzeti Választási Iroda az elmúlt évtizedben 9 általános választást és 2 országos népszavazást bonyolított le sikeresen. Ez idő alatt a döntési jogkörrel is rendelkező Nemzeti Választási Bizottság több mint 4000 határozatot hozott meg. Az NVI a későbbiekben várhatóan a rendezvényen elhangzott beszédek kiemelt részleteit és az érdekesebb számadatokat is közzé teszi néhány hivatalos fotó kíséretében, a valasztas.hu oldalon.

Forrás: https://www.valasztas.hu/sajtokozlemeny-2023/6