23 taggal bővült az Under 2 klímavédelmi megállapodás

Budapest után a 23 magyar vidéki várost tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) is csatlakozott az Under 2 klímavédelmi koalícióhoz – közölte Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Szita Károly ismertette: a szövetség tagjai 2023-ig mintegy 100 milliárd forint értékben hajtanak végre a klímavédelmet szolgáló beruházást, korszerűsítést.

A városok mások mellett megújuló energiaforrást használó távfűtési rendszereket építenek ki és napelemparkokat létesítenek. A közösségi közlekedés korszerűsítésére gázüzemű buszokra cserélik járműveiket, az elektromos autók használatát ösztönző töltőállomásokat és elektromos kerékpárhálózatot hoznak létre – mondta. Az MJVSZ elnöke kitért arra: az  önkormányzati tulajdonú épületeket szigetelik, lecserélik a nyílászárókat és korszerűsítik a fűtést.

Emellett döntöttek arról is, hogy hat dunántúli város (Kaposvár, Tatabánya, Zalaegerszeg, Dunaújváros, Veszprém és Szombathely) létrehoz egy parkot, ahol képesek lesznek közösen tárolni a napelemek által megtermelt energiát. Szita Károly megjegyezte: a megyei jogú városokban kétmillió ember él, és az ezeket tömörítő MJVSZ a jövőben élharcosa kíván lenni a klímavédelemnek.

Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója úgy fogalmazott: „amikor klímavédelemről, klímaváltozásról beszélünk, általában globális folyamatok lebegnek szemünk előtt, pedig az igazi, bennünket érintő hatások akkor válnak láthatóvá, ha a települések szintjén tudjuk és értjük, hogy miről van szó”.  A települések szintjén értelmezve válik láthatóvá, hogy a jó klímavédelem életminőséget, technológiaváltást, versenyképességet, együttműködési képességet és jövőképet jelent – tette hozzá.

Fontosnak nevezte, hogy az Under 2 mozgalom történetében először fordul elő, hogy valakik szövetségként, együttműködő közösségként csatalakoznak hozzá. Az MJVSZ vezetői szeptember 12-én, az egyesült államokbeli San Franciscóban megrendezett klímacsúcson írták alá csatlakozásukat az Under 2-hoz. A 2015-ben alakult nemzetközi klímavédelmi szövetség tagjai vállalják, hogy 2050-re 80 százalékkal csökkentik az üvegházhatást okozó szén-dioxid-kibocsátásukat az 1990-es évek értékeihez képest.

 

(Forrás: MTI)

Fájl hozzáadása: