Ugrás a tartalomra
Elsőként az közoktatási államtitkárral egyeztetett az MJVSZ új elnöke
Dátum
Kép

Cser-Palkovics Andrást a 2026. évi pedagógusbér-emelésről szóló kormányzati előterjesztés kapcsán szakmai egyeztetésre hívta meg Kókayné Lányi Marietta, közoktatásért felelős államtitkár. A Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) új elnöke örömmel vette a megkeresést, és azt az ígéretet kapta, hogy szakpolitikai kérdésekben a jövőben is rendszeresen egyeztetni fog a szövetséggel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium!

A konstruktív hangulatú tárgyaláson Elnök úr a szövetség nevében üdvözölte a pedagógusok számára tervezett újabb béremelést. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi bérrendszerben a különböző szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógusok jövedelmei túlságosan közel kerültek egymáshoz, ezért a jövőben fontos lenne, hogy a bérstruktúra jobban tükrözze a szakmai életutat és a megszerzett tapasztalatot.

Cser-Palkovics András a megbeszélésen kiemelte azt is, hogy a nevelő-oktató munkát segítő dolgozók – így az óvodatitkárok, dajkák és pedagógiai asszisztensek –, valamint a technikai munkatársak bérhelyzetét is szükséges lenne kormányzati szinten rendezni, mivel ezen munkakörök bérei jelentősen elmaradnak a pedagógusbérek növekedésének ütemétől. Az MJVSZ elnöke szerint ezen a területen sürgető és országos szintű beavatkozásra van szükség. A kormányzat részéről nyitottság mutatkozott a probléma kezelésére.

A megbeszélés egyik fontos eredménye, hogy a felek megállapodtak: a jövőben rendszeres szakmai konzultációkra kerül sor az oktatást érintő kormányzati elképzelések és intézkedések kapcsán. A Megyei Jogú Városok Szövetsége továbbra is kész a szakmai együttműködésre, annak érdekében, hogy az önkormányzatok tapasztalatai és javaslatai minél hatékonyabban hasznosuljanak a hazai közoktatás fejlesztésében!

Lantos Csaba előadása a polgármestereknek.
Lantos Csaba: energiatárolók és a geotermikus energia erősítheti az energiaszuverenitást
A Magyarországon naperőművekkel megtermelt energia tárolására, továbbá a geotermikus energia felhasználásának erősítésére van szükség ahhoz, hogy az ország energiaszuverenitása tovább erősödjön - mondta az energiaügyi miniszter az MJVSZ közgyűlésén.
Sajtótájékoztató a közgyűlés szünetében.
Navracsics Tibor: hatvanöt milliárd forint jut jövőre a Versenyképes Járások Programra
Október 15-én jelenik meg a Versenyképes Járások Program 2026-ra vonatkozó pályázati felhívása, a rendelkezésre álló keret az ideihez hasonlóan ismét 65 milliárd forint lesz - jelentette be Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülésén.
Fotó: Parajdi Kálmán Endre
Parajd - Összefogásra szólított fel az MJVSZ elnöke
A természeti katasztrófa által sújtott Parajdon élő emberek megsegítése érdekében fordult levélben a magyarországi nagyvárosok vezetőihez Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere.
Tárgyalás az uniós biztosokkal.
Az önkormányzatokat érintő EU-forrásokról tárgyaltak a polgármesterek Brüsszelben
Magyar városvezetők delegációja kedden Raffaele Fitto kohézióért és reformokért, és Piotr Serafin költségvetési csalás elleni küzdelemért és közigazgatásért felelős uniós biztosokkal tartott egyeztetést Brüsszelben az önkormányzatokat érintő EU-források ügyében.
13 éve épül a családbarát Magyarország
13 éve épül a családbarát Magyarország
A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS), valamint a Századvég együttműködésében megjelent Család-Érték-Tér Tanulmányok a családi értékekről című kötet bemutatóján kiemelte, a kötet alapjáért szolgáló Századvég-felmérés is bizonyítja, hogy Magyarország családpárti ország, és ez már 13 éve van így.