Az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek kezdeményezését követően Dr. Lőrincz Viktória miniszter asszony javaslatokat kért az ÖNET soron következő ülésének napirendjére
Az önkormányzati szövetségek olyan közös szakpolitikai anyagot állítottak össze és küldtek meg a Miniszter Asszony részére, amely teljes áttekintést ad és javaslatokat fogalmaz meg az önkormányzati szektorra vonatkozóan.
Folytatódtak az egyeztetések: ismét összeült a nyolc önkormányzati érdekképviseleti szervezet vezetője
A közös kihívásokra pártokon átívelő, a települések szempontjait előnyben részesítő megoldási javaslatokat fogalmazzanak meg a Kormányzat részére.
Az MJVSZ elküldte a kormányzat számára a szakpolitikai javaslatait
A Megyei Jogú Városok Szövetsége álláspontja szerint az önkormányzati struktúra több pontjában változtatásra van szükség. A szövetség javaslata a cikkben olvasható.
Önkormányzati szövetségek csúcstalálkozója
Nyolc önkormányzati szövetség vezetője gyűlt össze ma Gödöllőn. Az MJVSZ-t Cser-Palkovics András elnök és Nemény András társelnök képviselte. Tanácskozásuk során közös nyilatkozatot is elfogadtak.
Elsőként az közoktatási államtitkárral egyeztetett az MJVSZ új elnöke
Cser-Palkovics Andrást a pedagógusbér-emelésről szóló kormányzati előterjesztés kapcsán szakmai egyeztetésre hívta meg Kókayné Lányi Marietta, akivel megállapodtak abban, hogy szakpolitikai kérdésekben a jövőben is rendszeresen egyeztet a szövetséggel a minisztérium.
Cser-Palkovics András az MJVSZ új elnöke
Az MJVSZ kezdeményezi Magyarország Kormányánál, hogy minden, az önkormányzatokat érintő kérdésben – a döntés meghozatala előtt – kerüljön sor érdemi egyeztetésre a Szövetséggel.
Az MJVSZ egyeztetne az új kormánnyal
A közelmúltban számos, az önkormányzati rendszert és a települések jövőjét érintő elképzelés, felvetés és információ látott napvilágot. Arra kérjük a kormányt, hogy bármilyen változtatást szeretne a rendszerben, azt előtte az MJVSZ-el is egyeztessék.
Index: Kormányzati nagyágyúk és városvezetők ültek össze, hogy tisztázzák a vitás kérdéseket
Zalaegerszegen ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ). A tanácskozás súlyát több polgármester részvétele mellett emelte, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint Lantos Csaba energiaügyi miniszter is Zala vármegyébe utazott tárgyalni a nagyvárosok vezetőivel. Az egyeztetésről Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét, az MJVSZ elnökét kérdeztük.
Gulyás Gergely: folytatni kell a megyei jogú városok fejlesztéssorozatát
Az elmúlt bő évtizedre jellemző fejlesztéssorozatot folytatni kell, ebben a kormány partnerként tekint a megyei jogú városokra és a polgármesterekre - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Zalaegerszegen.
Panyi Miklós: további könnyítések érkeznek az Otthon Start hitelprogramban
További könnyítéseket vezet be a kormány a fix három százalékos hitelt kínáló Otthon Start hitelprogram szabályaiban - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésén.